Vonatozni jó

Mert vonatozás közben forog az agy.

Olvastam régen egy könyvet, említettem már korábban, Zen Buddhizmus és pszichoanalízis a címe. Egy szakasz vonatkozásában jutott eszembe a következő:


Kit adjak nektek?

Krisna táncol.
Látod a táncát. A szemed képes befogadni, de nem tudod, hogy miért táncol. Számodra túl messze van s híd túl hosszú.
Buddha ül.
A Bódhi-fa alatt ül. Hallod s tán érted is, hogy mit beszél, de nem tudsz elvonatkoztatni tőle. Nem hallod meg a csendjét a szavak mögött.
Krisztus tanít.
A Jordánnál halászik. Embereknek beszél, nagy tömegnek, mégis elítélik. Tán már megette az egyház s csak csontjait hagyta neked.
Isten van.
Nem él már. Rég megölted. Olyan rég, hogy már hinni sem lehet benne, mert ami halott, az nincs is.
Kiről beszéljek?

SokSokDolog

Fú... annyi dolog van, amiről mesélnem kéne...

Volt Bence születésnapja
Volt beszélgetős este
Volt Nemes Levente-est

Na, talán a hétvégén kaptok, ha festettem. Mert azt is folytatom.
Mindent és folyamatosan.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
(részlet)

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet. 

Szeretet

Ezúttal Tamást keresve találtam Gáspárt.

A Szeretet himnusza - 1Kor 13,1-13.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

De régen olvastam már.
Úgy érzem, lassan visszatérek abba az állapotba, mely olyan kedves számomra.
Nem küszködni az árral.
Nem úszni az árral.

Sodródni az árral. Rábízni magunkat olyan dolgokra, amik örökké létezők, amik nem létezők.

Nem porolgatni a tükröt a Bódhi-fa alatt.
Magunk lenni a por, magunk lenni a tükör, magunk lenni a Bódhi-fa, magunk lenni a Mindenség és nem lenni Üresség.
Magunk lenni a nem-por, magunk lenni a nem-tükör, magunk lenni a nem-Bódhi-fa, magunk lenni a nem-Mindenség és Üresség lenni.

Válasz Tamástól

hagyd, hogy a gyerekeid váltsák meg magukban azt a defektust, ami benned van a szüleid által...
müüüülllerpéterség mondta egyszer, hogy a szüleinket mi váltjuk meg, ők magukat nem tudják: és mi sem úgy váltjuk meg őket, hogy bennük... hanem magunkban. Úgy tudjuk megváltani őket magunkban, hogy a "bűneiket", amelyek által belénk rögzült engramok írják felül a normálisságot normáltalansággá... rajta kapjuk... és elvesszük az erejüket. minél többször idézzük fel őket, kapjuk rajta őket... annál kisebb hatalmuk lesz rajtunk...
mint a regressziós hipnózis...
annak is az a lényege, hogy elvegye az engramok, berögződések általi ferdült reakcióink, félelmeink, vágyaink hatalmát...
minél többször idézik fel a trauma pillanatát, annál kisebb hatása lesz ránk a traumának...
ez a hosszú út.
a rövid út: a villanásszerű megvilágosodás.

írok egy levélgyűjteményt...
legalább 100 A4-es oldalnyi lesz...
abban megtaláltok majd mindent...

--------------

a vei izés írás meg nagyon kedves... :)
elpirultam

én köszönöm, testvérem!

Fagylalt

Ma écsanyám megkért, hogy menjek le vele vásárolni.
Az egész úgy indult, hogy betett egy borítékba három csekket és negyven ezer forintot, hogy megy és befizeti. Aztán nem találta, kétsége esett, a sírás határán jött haza.
Megtalálta, jajjdehülyevagyok, hátittvan, nyugodjunkmeg.
Megölelgettem, hoztam neki egy pohár vizet, leültettem, nyugi, nincs semmi baj, megvan.
De nem fizettem be és vásárolni sem mentem le.
Nem baj, majd lemegyek veled.

Aztán beszélgettünk mindenféléről. Ma vállalt egy plusz óra vasalást, elhatározta, hogy vesz abból a pénzből diófagyit.

Lementünk vásárolni, jött egy mócártkugli-fagyival.
Nem diót akartál?
Nincs dió.
Ejnye. Mócártkugli? Gyümölcs nincs?
Nem szeretem. Ez volt a legjobb. Megnézzük, hogy milyenek vannak?
Nézzük.

Barackos-túrós, máffinos, ilyesmi. Tényleg semmi jó.

Tudod mit? Akkor vásárlás után átmegyünk a Stadtba és veszünk egy fagyit. Biztos lesz dió.
Úgysem lesz... nem szokott lenni.
De, most szerencsénk lesz.

Ebben maradtunk. Amikor elindultunk, félve kérdezte meg:
Menjünk egyenesen haza, vagy még megnézzük, hogy van-e fagyi?
Menjünk, nézzük meg.

Úgy is lett.
Bementünk, fagyipult, a dióból csak egy-két gombócnyi hiányzott.
Júúúúj, két gombóc diófagyit kérek!
Hölgy a húgod? - kérdezte mosolyogva a Főnök.
Ha azt vesszük, hogy apám - saját bevallása szerint ma 22 - akkor húgom, nővérem, valahogy így.
Fizetett, megköszönte a bókot.


Tudod, nincsenek felnőttek, csak nagyra nőtt gyerekek.
Micsoda?
Nincsenek felnőttek, csak nagyra nőtt gyerekek.
Nagyra nőtt? - kérdezett vissza mosolyogva.


Ennyiben maradtunk.

Boldogság

A boldogság elhatározás és hozzáállás kérdése.

Levelek

Ma utaztam a buszon és eszembe ötlött, hogy megsértettem életemben pár embert.
Hirtelen tudok mondani négy lányt, akitől sosem kértem bocsánatot.
Be kéne pótolni. Jobb később, mint soha?
Remélem, hogy jobb.
Vagy sebeket tépek vele? Azt nem akarok. Tényleg nem.
Megbocsátást várok vagy feloldozást? Nem tudom.

Van, aki már csak emlék.
Tőle hogyan várhatnék megbocsátást?
Ott csak a feloldozás marad, de azt hiszem idegen oldoz fel idegent.

Van, akit szerettem.
Ő azt hiszem megbocsátott, vagy felejtett. Nem tudom, nem is érdekel igazából. Nem volt rég; mintha ezer éve lett volna.

Van, aki szeretett.
Összetörtem, mert nem szerettem. Nem tudom. Nem tudom.
Őt - szinte bizonyos - elevenen boncolnám. Nagyon szeretett.

Van.
Nővére a szerettnek.
Vigasztalója a szeretőnek.
Nővérem. Testvérem. Tanítóm.

Hibát hibára halmozok.

Válasz Sue-tól

Mindig.
Bármikor.
Ahogyan Te is fogsz még bőven másokban.

Gyermekeim

Furcsa kérést kaptam a mai nap. Írjak a gyermekvállalásról.
Húsz éves vagyok, de évek óta gondolkodom a témán. Mindig van egy új megvilágítás, egy új látószög, egy új kocka a filmszalagon.
Nos, néhány hónappal ezelőttig úgy gondoltam, nem lesz gyermekem soha.
Ám ne szaladjuk ennyire előre.

Tizenöt vagy tizenhat éves voltam, (de lehet, hogy tizennégy, nem akarom tudni) épp Karácsony volt. Apámat dobta a barátnője, akkor már jó hat-nyolc éve nem igazán volt anyám mellett. Természetesen kész volt, bepiált, amit csak lehet - a piáláson kívül örököltem pár "jó tulajdonságát" - ennek is most kell leesnie, bazdmeg. Szóval kész volt, valahogy lefeküdt aludni - ez volt 24-e este.
25-én reggel, hogy jól induljon a Karácsony, anyám ordítására ébredtem. (Miafasz effektus.) Lementem egy szál gatyában, ahogy voltam, anyám apámmal birkózik, még jó, hogy nem verekszenek. (Most mi van, kinek segítsek? Egyáltalán, mi a faszom ez?) Apád meg akarja szerezni a kocsikulcsokat és nekimenni az első fának.
Bazdmeg.
Ezt mégsem hagyjuk, segítsünk anyámnak.
(Intermezzo, családi drámajelenet, amit akarsz.)
Következő kép, hogy a gangon apám feje a hónom alatt és teljes erőmből ütöm - mert szeretem. Nem emlékszem, hogy volt-e hó, de mintha lett volna valamennyi. A lényeg, hogy apám megszerezte a kulcsot, átmászott az angolakna fölött a kerítés tövében és lelépett.
(Ismét filmszakadás.)
A következő, amire emlékszem, hogy a kanapén zokogok, azt hittem akkor láttam utoljára és hogy ezt most csúnyán elbasztam.
Aztán jött egy telefon, vagy csak simán hazaállított, nem emlékszem, függöny össze, vége a dráma első jelenetének.
Aranyos Karácsony volt, az biztos.
Emlékszem, hogy minden éjszaka 5-6 körül aludtam el, addig a (talán Kossuth) rádión hallgattam az "Éjszaka" című műsort, ahol a bemondóbácsi fél óránként vagy óránként bemondta, hogy "reméljük, hogy nincs már olyan hallgatónk, aki az előző bemondást is hallotta". Hátmég. Az összeset.
Voltak ott még aztán szép dolgok pár napig.
Amikor gyógyszert vett be (Xanaxot, egészeset, talán egy levéllel, talán egy dobozzal), ivott rá, amit akarsz, aztán egy almát nem bírt megenni, pedig erősen próbálkozott, de a gravitáció valahogy mindig győzött a reflexeivel szemben.

Aztán szépen rendbe jött, voltak női, aztán találkozott Hajnival, most elvannak, reméljük úgy is marad, mert legközelebb miattam fog a kórházban kikötni, és nem a detoxban, mint a saját hülyeségei miatt.

Nos, itt azt hihetnénk, szépen vége is mindennek. Apám szempontjából igen. Nem úgy az enyémből.

Az pedig úgy volt, hogy az Egyházzal már akkor sem ápoltam túl fényes kapcsolatot, ugye kamaszodtam, nem fűlött a fogam a templomba járáshoz, ilyesmi, de ez csak rátett egy lapáttal; azóta sem igazán tettem be a lábam templomba.
Valamikor ekkor fejlődött ki bennem az, hogy nekem nem lesz gyerekem és feleségem, mert ennek senkit nem kívánok kitenni - ehhez tudnotok kell, hogy nagypapa, apám apja is három "feleséget" tartott - apám bátyjának más az anyja, az ő bátyjának is (lehet, hogy hülyeséget beszélek, és nekik közös az édesanyjuk? Nem tudom, nem is érdekel...). Szóval a család férfi ágában van egy ilyen vonás. És ahogy pár éve Enikőnek kifejtettem egyszer: Ha a legkisebb esélye is van annak, hogy az én családom is így végzi, akkor inkább egyedül halok meg, mert abból nem kérek én sem.
Szóval megszűntem katolikus lenni, azt hiszem Istennel is megromlott a kapcsolatom, nem mintha akkor még létezett volna személyes-isten képem.
Ekkortájt is menekültem, először hippynek, aztán gothnak képzeltem magam, aztán varázslónak, aztán lettem Időutazó, Kisherceg, amit csak akarsz.
Ismét előre szaladtam, pedig vannak még fontos szálak, köztük ez, valahol a hippy-korszak végén; egy osztálykiránduláson elmentünk a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkba, ott vettem az első (és egyetlen, egyébként) buddhista könyvemet - Zen Buddhizmus és Pszichoanalízis, lényegében egy előadássorozat. Nagy hatással volt rám, elkezdtem a buddhizmus felé kacsintgatni, bár a szemem szűk volt ahhoz, hogy kilássak rajta, így lett a buddhizmusból később mágia iránti szeretet - mind a kettő eléggé misztikusnak és "logikátlannak" tűnt.
Szóval jött a mágia, összefonódott a goth szubkultúrával, ilyesmikkel.
Valamikor ekkor vesztettem el magamat (erről majd közlök egy Luccal közös írást), akit azóta is keresek és csak részekben találtam meg:

Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.

 /W.S./

Ebből jöttek a kilábalások, bele-lábalások, 2008-09 környékén az Időutazó, a legnagyobb szerep. Nem én alakítottam, alakult az magától, lehet, hogy a karmám az. Az egész úgy indult, hogy Zsuzsától kaptam egy öltönyt. A fiáé volt, ő kinőtte, megkaptam én. Rendesen; nadrág, mellény, zakó.
Egy fél évig bent rohadt a szekrényben, aztán egy szeptember elsejére felvettem. Aztán le sem akartam venni többet. Kalap, cipő, sétapálca, táska, frakk, zsakett, ilyesmi, a turkáló olcsó. Amit akarsz.
Marha kényelmes (volt), el lehet benne bújni az egész világ elől, senki nem nézi a belsőt, nem akar megismerni, ha ott a külső, ami olyan kurva izgalmas.
Lucc egyik könyve jut róla eszembe, amikor a srác belekerül a tarot világába, ahol a bolond vezeti körbe, ott találkoznak a harcossal (nem harcos? Nem értek a tarothoz), aki hatalmas, csörgő vas-páncélban érkezik. A bolond megkongatja a páncélt, felemeli a rostélyt, s lám, belül nincs semmi. Az egész lelkéből páncélt növesztett magára.
Nos, valahogy én is így voltam. Növesztettem magam köré a szövet-páncélomat, a kiegészítőket, olajoztam, toldoztam, foldoztam, hogy szebben nyikorogjon, és tök jól megvoltam azzal, hogy nekem soha nem lesz senkim.
Aztán persze mindig volt, egy hónapra (jellemzően egy hónap. Annál tovább nem nagyon bírta senki sem), aztán amikor repültem, néztem, hogy mindenki hülye? Nem, kedves, csak te vagy az...

A szellemi vakság egy olyan állapot, amiben nem tudod magadról, hogy te vagy a vak.

És így ment ez egy darabig, váltogatva, sértve és sértődve, egyre lejjebb a verem aljába, de a veremnek van egy olyan jó tulajdonsága, hogy feneketlen. Vigyázni kéne vele.
Aztán valamikor elkezdett változni a "nem akarok feleséget, nem akarok gyereket" állapot. Nem egyik napról a másikra, hosszú folyamat ez. Két-három éve kezdődött Enikővel való beszélgetéseink alkalmával (te is jól eltűntél, hallod-e!), és persze folytatódott, az első "komoly" kapcsolaton át, a formálódás még ma is tart.

Ha most megkérdeznél, hogy szeretnék-e gyermeket, nem tudom, mit válaszolnék.
Szeretni szeretnék, megválni a múlt hibáitól. Írtam: Enikő indított el. Tudjátok, mit mondott? Ha nekem sikerül, akkor kijavítom a görbe vonalat; megszűnik a családi "átok".

És ha képes lennék megtörni az átkot (mely a saját vakságom) és még képes lennék szeretni, őszintén, nos, akkor szeretnék gyermeket.

Kérdés, van-e még út a fény felé fordulva?
Kérdés, ki tudok-e még mászni a veremből?
Kérdés, megbízik-e bennem még valaha valaki?

Hétköznap I.

Felkelés.
Szedelőzködés, kávé, cigi, fürdés, fogmosás, kaja, indulás.
Buszozás, metrózás, villamosozás.
Köszönés, dolgozás, cigiszünet, dolgozás, kajaszünet, dolgozás, köszönés.
Villamosozás, metrózás, buszozás.
Vacsorázás, cigi.
Fogmosás.
Jóéjt.

Dohányzás

Kint ültem a teraszon, dohányoztam, magam elé meredtem a terpentin- és festőszer-gőztől részegen, de az agyam forgott a pár perccel azelőtti beszélgetésünkön Luccal.
Valójában külső szemlélője vagyok a saját életemnek.
Ha belecsöppenek a saját életembe, megpróbálom komolyan venni, komolyabban, mint ahogy az ember egy drámát olvas, akkor kezdem magam nemjól érezni.
Éreztetek már ilyet?
Nem magatok vagytok, csak az életetek megfigyelői.
Élni fáj, megfigyelni könnyű.

Nem tudom, hogy hamis-e élet helyett megfigyelő lenni és nem úszni az árral vagy árral szemben; csupán sodródni az árral.
Ha ellene akarok menni, vagy siettetni a dolgokat, az csak rosszul sül el.

Lehet, hogy szellőztetnem kéne?

Jónapot.

Vannak olyanok, hogy jó napok.
Például a mai (ahogy az órára nézek, tegnapi).
Az egész ott indult, hogy telefon némítva, ébresztő nincs, itthon sincs senki, aki galádul felébresztene, így olyan kettő-fél három magasságában magamhoz is tértem.
Jó dolog ebéddel indítani a napot, gombapaprikás rizzsel, utána kávé cigarettával, szokás szerint (bár általában mindez éhgyomorra történik, hogy még jobban kedvezzek a gyomorfekélynek, mert mindenkinek joga van egyhez).
Úgy esett, hogy tegnap kérdeztem apámat, hogy nem akar-e nekem venni egy vásznat, mert igazán megúsztam neki egy zsák pénzt két napja, így csak jó vagyok nála pár ezer forintra, viszont a vászon nem volt sehol. Felhívom, megvan a vászon, csak nem hozta fel, nem baj, ugorjak le érte és akkor fűnyíróstul feljön. Na, sebaj, most van három, akkor fürdök, felöltözöm, lemegyek.
Természetesen ezt csináltam, azt csináltam, Sue-val lefixáltuk az estét, kávézás, koncert, esatöbbi.
Lett vagy fél hat, mire menetfelszerelésbe vágtam magam, cigarettázva irány a gyógyszertár.
-Tubust és pipettát keresek.
-Bocsásson meg, nem értettem.
-Tubust.
-Mit?
-Tubust. Amibe a kenőcsöt teszik. Tubust. Réz vagy óntubust. Szokott lenni. Vettem már többször.
-Jaaa, hogy tubust.
-Igen, tubust.
-Mekkorát?
-Minél kisebb, annál jobb.
-50g-s van a listán. Az jó?
-Igen, köszönöm.
-És hány darabra lenne szüksége?
-Nyolc-tízre, körülbelül.
Eltűnik, körbenézek, mellettem nappali arckrémet keres valaki, 4000 forintot fizet két tégelyért, megállapítom, hogy soha nem fogok arckrémet venni.
-Tubus sajnos nincs, de felírom, hogy hozzanak, hétfőn késő délutánra lesz. Ráér addig?
-Rá, nem sürgős igazából, csak erre jártam. (Nem esik útba a gyógyszertár, csak ha nagyon akarom.) A hétfő délután mennyire jelent délutánt?
-Négy óra felé. Nyolcig nyitva vagyunk, nem kell sietnie, nem szokták elvinni.
-Rendben, akkor hétfőn jövök érte. Kíváncsi lennék, hogy mennyit használnak fel tubusból rendeltetésszerűen.
-Parancsol?
-Tubus. Mennyit használnak vajon rendeltetése szerint? Krémnek vagy ilyesminek?

-Nem tudom... aki legutóbb vitt, egy hónapja, az azt mondta, hogy kihajtogatja és karkötődíszt csinálnak belőle valami táborban. (Hehe, ez anyám volt.) 
-És pipetta van?
-Micsoda?
-Pipetta. Cseppentő.
-Pipetta. Az van. Hosszút vagy rövidet?
-Rövidet.
-Hány darabot?
-Ötöt. (...) És egy-két hosszút is.
Három doboz, csordultig pipettákkal. Lett három rövidebb (edényből edénybe és festőszerhez), két hosszabb (lenolajhoz és terpentinhez), 445 forint.

-Hejj öregem, nem akarsz értem kiugrani a végállomásra?
-Akar a faszom, de Hajnit kiküldöm érted.
-Kössz, ott vagyok öt perc múlva.
-Oksa, csáááákisfiú.
-Sejj öregem.

Végállomás.
Tekerjek, ne tekerjek, tekerjek ne tekerjek, hol van már az a törtvörös bádogkaszni, bazz, öregem, nem szóltál a Hajninak? Na jó, tekerek. Nem, mégsem, itt van.
-Szia, mi újság?
-Majdnem elfelejtettem kijönni érted, apáddal belefelejtkeztünk a munkába.
-Azért köszönöm, hogy kijöttél.

Tiefenweg.
-Hejj, öregem, látom alakul a műhely, tök jó lesz, már az alaprajzot bevittem, aztán pár nap és megvan. (Pár perc. Ha akarok vele foglalkozni).
-Hú, az tökjó, majd megmutatom Bánhidinek.
-Nincs valami vastag üveglapod?
-Minek az neked?
-Festéket porítani. Basznak normálisan megőrölni és csak vékony üvegem van, az meg félek, hogy elpattan.
-Üveglap... csak kicsi van. De minek üveg?
-Márványlap is jó vagy ilyesmi.
-Márvány az nincs, de ott egy darab gránit. Az nem jó?
-Tökéletes, kössz. (Kicsit földes, A4, ellenben kurva nehéz.) Fűnyíró?
-Azt is fel akarod vinni?
-Azt beszéltük.
-Jatényleg. De most nem tudlak hazadobni.
-Hajni, hozzád nem fér be?
-Szeder van hátul.
-Értem.
-Nem baj, majd kiszedjük és betesszük úgy.
-Jó. Haza tudsz dobni pár perc múlva? Hétre az Oktogonon kéne lennem.
-Mi a faszt csinálsz te az Oktogonon?
-Koncertre megyek.
-Milyen koncert?
-Valami jazz, azt hiszem, hívtak.
-Na jóvan. Mennyi az idő?
-Hat múlt tíz perccel és még haza kell ugranom.
-Akkor menjünk.
-Köszi. (...) Fú, nagyon furcsa ez a szeder.
-Igen. Még éretlen, de már rohad.
-Sok cukor kell majd hozzá. Egy napja itt van a kocsiban, de nem akar érni. (A napon érni szokott, a kocsiban rohadni, de mindegy.)
-Jó lesz az úgy is, csak most már siess vele.

Otthon.
-Apádat nem érdeklik az APEH-es levelek?
-Hajni hozott fel.
-Ja, akkor mindegy. (Anyám utálja Hajnit. Mondjuk tény, hogy nem ártana, ha kezdene magával valamit. Elhiszem, hogy tíz éve volt egy kocsmája, de akkor tíz éve nem csinál semmit?)

Moszkva tér.
-Aggyá' má' egy cigit, tesó!
-Azt hiszem ezt már megbeszéltük.
-De aggyá' má', hallod? Figyejjé', csak egy cigi azt' egy hétig békébenhagylak.
(Menj már anyádba.)
-Ha olyat tudsz mondani, amitől egy életre békén hagysz, akkor azt mondd.
-Ha'? (...) Anyád!

Dohánybolt.
-Szia, egy fehér OCB-t kérnék, rövidet.
-Szia.
(...)
-Hmmm, mi ez a dohány? Ilyet még nem láttam... (Igényes, halványsárga csomagolás, 680 30g, ilyet most nem veszünk.) Na, majd legközelebb. És arany Smoking van? Hosszú.
-Van. 320. Kérsz?
-Igen, kérek egyet.
-440 lesz.
(...)
-Köszi, jó hétvégét, szia.
-Köszi, neked is.

Oktogon.
-Szia Sue, bocsi, hogy késtem.
-Ásemmi.
-Akkor köszönöm. Hogy-s-mint?
-Jól. És te?
-Én is jól. Várunk valamire?
-Tibinek küldtem SMS-t, írta, hogy jön ő is.
-Oké.
(Rágyújtás, beszélgetés, ilyesmi. Burger előtt [Nem börger, hanem burger. Elvégre nem hámbörgör vagy hámbörger, hanem hamburger, by Sue], fagyi 100).
-Együnk egy fagyit?
-Én nem kérek.
-Pedig meleg van.
-Most nincs kedvem fagyizni.
-Hmmm... Ma már ettél?
-Köszi. Amúgy igen.
-Sejtettem a postból.
-Nem volt nehéz kitalálni. Na, bekísérlek.
-Köszi.

Börger (miért nem Burger?) King.
(Sokadszor) -Szia, egy 100 forintos fagyit kérnék.
-Száz forint lesz.

Ismét Oktogon.
Marha meleg van, a fagyit nem bírom úgy nyalni, hogy ne csurogjon mindenhova, kicsit anyázok magamban, közben meghallgatom, hogy hogy lehet vicces dolgokat csinálni, elmesélek Csiga 90-es évek "fiatalok, ha dolgoznának, nem kéne hatan egy cigit szívniuk" - by rendőrbácsi történetét, Tibor telefonál, 8-ra itt is lesz, haha, lesz abból fél kilenc is.
Összefutogatás Hunniásokkal, sziasztok, ti is oda jöttök? Mi is. Akkor ott találkozunk.
Megjelenik PDL.
-Kémeim jelentették, hogy itt állsz.
-Nem nehéz kiszúrni. :-)
-Fussunk össze valamikor.
-Vagyok a jövő héten.
-Oké.
-Utólag is boldog születésnapot.
-Köszönöm.

Hely (Cafe Báró, először Cafe Bár-nak néztem)
Jó kis koncert, jó kávé, gondolkodás.
Onfly fűzés SPI-vel, nem lesz az egyszerű, fakk. Okosan kell megoldani, hogy ne legyen baj. Talán ha... nem, nem jó... és ha... nem, az sem... ja, akkor úgy. Igen, úgy reméljük működni fog.
Hú. Kéne egy C/C++ kódszínező. PHP-ban meg lehetne írni egy nap alatt. Tök komoly dolgokat lehetne vele csinálni, linkelni az include-okat, kikeresni a felületeket, kódot formázni, ilyesmi. Egész jó ötlet, jegyezzük meg. Szerkesztő nem kell.
A zene csodálatos dolog, még akkor is, ha a hangosítás szar és a basszus nem hogy az éneket, de még a gitárt is elnyomja.

Értem, ezért volt ekkora a basszus, mert most funkyt kezdtek el játszani.
Mindenki egyetért, átmegyünk a Tündérgyárba.

Tündérgyár
Valami forma Cseh Tamást játszik. Nem rossz, csak olyan kedvetlen, hogy majdnem elalszik a "pálinkát mérnek-e már" sornál.
Kimegyünk, beszélgetünk egy keveset, Krampi is megjelenik, öt perc múlva lelép, én még húzom 15 percig aztán byebye, jó szórakozást, én megyek haza, fáradt vagyok.

Blaha
Te, az ott nem egy villám volt? Hmmm, lehet, hogy csak fényképeztek.

Nyugati, telefon, anyám.
-Szia, itt ítéletidő van, villámlik, minden, a fűnyírót letakartam, de nem biztos, hogy túléli az éjszakát.
-Annyi baj legyen. Gépemet kihúzód és lekapcsolod?
-Persze. Hogy kell?
(Kis technikai magyarázat, de a mailjeit már meg tudja egyedül nézni.)
-Na, elsötétült a kép.
-Köszi. Apámét is kilövöd?
-Persze.
-Na jó éjszakát.
-Óvatosan hazafelé.
-Igyekszem.

Moszkva
Iszonyú vihar, pavilon háta hiányzik, 40 ember, ilyesmi. Élmény.
Néhány narkós (vagy csak szimplán nagyonrészeg-nagyonhülye kombó) próbál letarhálni cigarettával, elküldöm őket, hogy tekerem.
-Bármilyen orkánban megtekerem. (Azt megnézném bazz, amikor te ebben tekerni fogsz. Az esőcseppek párhuzamosak az aszfalttal.)
-Majd ennek a végét odaadom.
-Én azt a barátnőmnek szoktam. (Nagy röhögés hátulról.)
(Jajjdeszeretlek.)
Busz jön, áll be, egyik gyökér nekiugrik fejjel, koppan. Ugorhattál volna elé is, csak akkor áznék még egy órát, bár lehet, hogy megérné. Vezető furcsán néz, kiszáll a rekeszből, amikor meglátja a 10 fős társaságot, inkább gyorsan vissza.

Keszi
Alig esik, szépen hazaérek, anyám még lejön, elküldöm aludni, jóéjt.
Bedobom a három verset, amin hazafelé gondolkodtam, majd megírom a napomat, mert élveztem.
Remélem ti is élveztétek.

Emberek, tervek, megoldások

Na, ez egy fantasztikus nap volt.
Tegnap megbeszéltem Endrével, hogy megmutat néhány dolgot, tanulunk egy kicsit, aztán annyi. Ebből addig a pontig nem lett volna semmi baj, amíg Laja meg nem kérdezte, hogy mi lenne, ha ma beállítana. Mondom neki, hogy felesleges, tanulni fogunk. De ő jön. (Menj anyádba inkább.) Gyere, ha annyira akarsz.

Szia Endre, te most átmész anyádékhoz kajálni, utána mosodába, utána megint kajálsz, berúgsz, kijózanodsz, telefont töltetsz, megint kajálsz, felszállsz a 6-ra, elmész a Moszkvára, 61-es, Móricz, vissza, utána még veszel egy doboz cigarettát, de olyat, amit csak Delhiben lehet kapni, viszont a kulcsot viszed magaddal.
Miért?
Mert jön a Lajos.
Óbazdmeg.

Endre elmegy, viszi a kulcsot. Telefon a táskába, fejhallgató fejre, hívj és csöngess, lehet próbálkozni a bejutással úgy, hogy ha véletlen meg is hallom (azért nem olyan hangos az a zene) akkor sem foglak tudni beengedni.
Kapom az infót negyed négy felé: vegyem le a fülest. Oké.
Rövid csöngő, Endre megjött.
Ordítozás a folyosóról. Miafasz.
Lajos feje vörös, nem csodálom, egy órát ücsörgött odakint, de hát az ő baja, Endrét fel sem hívta.

Nincs magyarázkodás. Lajos kérdez, én válaszolok. Nem kérdezek, csak válaszolok. Gyűjtök. Raktározok.
Aztán tíz percenként a fejéhez vágom az elmúlt tíz perc hibáit.
Faszba az egésszel, utálok hentes lenni - ő ezt szúrta el, én mást, csak most ő van soron.
Időnként sasszé, időnként hárítás, időnként megtörés, eléggé felváltva és mégis pontosan.
Bekapcsolom Nihylt a beszélgetésbe, Skypeon, a háttérben, hadd hallgassa.
Én vagyok a szája.

"Árpád mennyit fizetett neked ezért?"
"Akkor köszönjük szépen Lajos munkáját."

Később Nihyl is bekapcsolódott, tisztázva, örülve-nem örülve, nem igazán érdekelt.
Hétfőtől nála.
Kifelé Lajos "nincssemmibajmegértem", de azért köszönni baszott.

Beszélgetés

[17:04:26] Nihylius üzenete:
Lajos mitol fel?
[17:04:41] Allegretto üzenete:
attól, hogy a blizzard bezárja a wowot

Csillaghullás, az öledbe

Most haladnak át a fejünk felett a Perseidák, hogy percenként akár két-háromszor is kívánhassunk.
Kimentünk az erdőbe, fél-barátokkal, fél-idegenekkel.
(Ilyenkor jobban szeretem a telet; akkor az ember össze van zárva azokkal, akiket szeret; nyáron mindenki nyaral, családozik, máshol van.)
Az erdőnek van egy olyan sajátossága, hogy minden nyáron kijárunk, viszonylag sűrűn; iszogatás, sütögetés, beszélgetés, lánykergetés, hülyéskedés; ám idén ez volt a második. Mondanám, hogy öregszünk, de inkább csak leszarjuk egymást; a húsz-huszonegy éves ember nem tekinthető öregnek, embernek is nehezen, ám idén így alakult.
Tudni kell, hogy az első épp a születésnapomra esett; nagyobb társaság gyűlt össze, akkor még barátok s nem idegenek. Az este nagy része abból állt, hogy gitározás, énekelés, ölelgetés, körhinta alatt ücsörgés és nevetés. Nagyon sok nevetés, mindenféle furcsa és parodisztikus állatfaj körül, leginkább hangutánzó szavakkal és kinevetett duzzogással.

Ám a mai este máshogy alakult. Viszonylag korán ki akartam érni, beszélni Buksival, mert rég láttam, de csak tíz felé értem oda. Nem is bántam, hogy már mindenki ivott; én úgysem, ti pedig csak aranyosak lesztek tőle. Kis beszélgetés, jé, visszahozták a Cherry Coke-ot, de rég ittam, nem is olyan szar, kellett volna vennem gyümölcslevet, de nem vettem.
Eszembe sem jutott az előző, amíg le nem ment három-négy pohár és az erdő egy lombos fája hívogatóvá nem kezdett válni.
Ekkor jött az első duzz a bokorból, elsuhant mellettem, észre sem vettem szinte, csak egy pillanatra kaptam fel a fejem. Aztán intermezzo-ból visszafelé is betámadott egy kicsit, szinte játékosan csak.
Balu és Teó valamin összekaptak, nem túlzottan érdekelt, hogy min, nem az én dolgom, de hidegek lettek egymáshoz, mindenki látta. És akkor ismét jött egy duzz. Beleröhögött az arcomba: "Azt hiszed, ennyivel megúsztad, kisöreg?" Igen, azt hittem. Fog ez még fájni.
Lám, igazam is lett.
Indulni akartam, köszönés, ilyesmi, B és T is mondta, hogy jönnek ők is, bár volt egy idő, amíg kiderítették. Jó, tekerek egyet és mehetünk, közben elindultak, az aszfalton megvárunk.
Indulás a mezőn, de szeretjük azt, beázós cipő, de mégiscsak jobb, mint a város, szeretem, bármennyire is vizes a fű.
És ekkor talált be, úgy egyszerre; hullócsillag, épp szemközön köpött a hülye babonája, hogy "Na, öcsi, kívánhatsz.", hát mit is, bazz.
És akkor a döbbenés: tényleg ennyire szar vagy? Tényleg ennyire kicsinyes, kiszámítható, ön-magát becsapó faszkalap? De tényleg?
Csúnyán beütött, egy pillanattal később jött is, hogy inkább nem kérek vágyakat, vei vu vei.

B és T tényleg megvártak, egymással kicsit sem barátságosabban, mint eddig, próbáltam valami hülyeségről beszélni, hogy oldjam egy a kötelet a nyakamon, de azt hiszem csak rásegítettek, inkább kussolnom kellett volna.
Hazaérés. Mivanveledember-helyzet. Nemjó.
Na jó, ebből nem fog sok jó kisülni; inkább elvágom a szálakat; levélírás, kész, letisztázva, válaszra nem várva, remélve, hogy nem lesz.
Vei vu vei. Vei vu vei. Vei vu vei. Kiírok valamit, örüljetek. De hogy kell írni? Tudja a fene. Keressünk rá, találati lista, olvas, lemerevedés.

Te ilyenkor is itt vagy, Testvér? Amikor az ember nem érzi jól magát, egyedül van, s Te mégis itt vagy mellette?

Te Buddha-Krisztus, aki alszol valahol, fejeden Ős-kenyér nő, kezedből madarak esznek, hát mégis gondolsz arra, aki a tiéd?

Megváltót nem remélő, hittel nem hívő, gonddal nem gondoló, nyisd fel végre a szemed és vedd észre, hogy Testvéred ott van, hogy segítsen neked. Beszélj vele, utazz el hozzá, mert ő a Pont; ő az, aki senkin nem kíván segíteni és mindenkin hajlandó segíteni, mert nem te vagy az. Talán egyszer te is leszel, de még Ő az.

Nem is olvastam a kötetet, pedig terveztem, sokszor, talán elkérem B-től, elolvasom, visszaadom, köszönet, kipipálva.
De nem.
Így találok rá.
 

Török-Zselenszky Tamás: Vei Vu Fej

Öléstől, nem öléstől
vissza semmi nem tart.
Eleget néztem már
az elszánt tetthez is…
s mit nyugszom,
magamtól nyugszom azt.
Életem jóságos, nagy
tenyérbe tettem,
s kiállok!
Szátokban
vérzik a kenyér.




Mondjak még valamit?