Kint ültem a teraszon, dohányoztam, magam elé meredtem a terpentin- és festőszer-gőztől részegen, de az agyam forgott a pár perccel azelőtti beszélgetésünkön Luccal.
Valójában külső szemlélője vagyok a saját életemnek.
Ha belecsöppenek a saját életembe, megpróbálom komolyan venni, komolyabban, mint ahogy az ember egy drámát olvas, akkor kezdem magam nemjól érezni.
Éreztetek már ilyet?
Nem magatok vagytok, csak az életetek megfigyelői.
Élni fáj, megfigyelni könnyű.
Nem tudom, hogy hamis-e élet helyett megfigyelő lenni és nem úszni az árral vagy árral szemben; csupán sodródni az árral.
Ha ellene akarok menni, vagy siettetni a dolgokat, az csak rosszul sül el.
Lehet, hogy szellőztetnem kéne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése