Tavasz és nadrágtartó

Na, az úgy van, hogy ma leégtem (csak egy picit :) ). Öt éve nem voltam napon, mit várok. De vicces :)

A másik, hogy jöttem hazafelé és egyszer-csak felnevettem. Elég rendesen.
Egyszerű: mondta, hogy ő öveket szokott ajándékozni.
Erre most kapott egy nadrágtartót...

Napok romjai

Olvassátok el a könyvet, «A főkomornyik szabadsága» címmel.

A tegnapi napomról és az azt övező eseményekről szeretnék beszélni.
Úgy alakul, hogy elköltözöm otthonról. Az egész még pár éve indult, amikor elkezdett - nem hiszem, hogy beforrni, de valami ilyesmit tenni - a fejem lágya.
Költözzünk el otthonról. Ahhoz kell pénz, kell egy hely. Nos, mostanra realizálódott egy ilyesmi. Először hívtak Angyalkáék, egy baráti társaság, nem rossz, nem rossz, de szeptember 1-ig nem lett rá pénzem, de közben már ott voltak Tamásék, hogy mennének négyen, menjek velük. És igen. Öten megyünk a XX. kerületbe, az Erzsébet térre. Könyvet írunk és esőt iszunk.
A napokban letettük a foglalót, megcsináltunk mindent, ami kell, 1-től ott fogunk lakni.

Hogyan mondjam el édesanyámnak? Már egy ideje pedzegetem neki, de sosem komolyan, a realitás hiányában. Ám most valósággá vált.
Tegnap találtam rá alkalmat. Kimentem a teraszra rágyújtani és megkérdeztem, hogy ráér-e egy percre.
Nem is én beszéltem, hanem a tudattalanom, mire az «első szekrény» is észbe kapott, már el is mondtam mindent. Nem akadt ki, nem esett kétségbe, megnyíltunk egymásnak. Azt mondta, sajnálja, hogy soha nem volt rám ideje. Azt mondtam neki, hogyha visszamehetnénk húsz évet és választhatnék magamnak édesanyát, akkor is őt választanám.
Kérdezte, hogy miért költözöm el. Azért, mert a világ elfordult a valóságtól, az ál-szépség és a pénz irányába, de mi könyvet fogunk írni, hogy az a néhány ember, aki képes még a valódi szép befogadására és a valóságba-ébredésre, megtehesse ezt.
- De azért majd nézz haza időnként.
- Ne aggódj, nem tűnök el.
- Vasárnaponként várlak ebédre.
- Tekintsem meghívásnak?
- Vedd annak.
Szeretem édesanyámat. Megszült, felnevelt, etetett, mosott rám, takarított utánam, ápolt, ha beteg voltam, megbeszéltük, ha összetörték a szívemet, mindig volt egy jó szava hozzám, ha kellett. Akkor volt ott, amikor segítségre volt szükségem. Éveket áldozott rám az életéből.
Jó pár évvel ezelőtt nagybátyám jóvoltából kijutottunk Görögországba, a Thessaloniki félsziget egyik kis csücskére, Sarti-ba. Gyönyörű hét volt.
Hazafelé édesanyám sírva fakadt. Mi a baj? Nem tudom, hogy látom-e még a tengert. Ígérem, ha nagy leszek, elviszlek a tengerre. Köszönöm.
Tegnap mondtam neki, hogy a tengert még nem felejtettem el, remélem ő is úgy készült. Erre sírva fakadt. Erre én is sírva fakadtam. Ott álltunk a teraszon és egymást ölelve zokogtunk.

Szeretem édesanyámat.
Köszönöm.

Jónapot.

Vannak olyanok, hogy jó napok.
Például a mai (ahogy az órára nézek, tegnapi).
Az egész ott indult, hogy telefon némítva, ébresztő nincs, itthon sincs senki, aki galádul felébresztene, így olyan kettő-fél három magasságában magamhoz is tértem.
Jó dolog ebéddel indítani a napot, gombapaprikás rizzsel, utána kávé cigarettával, szokás szerint (bár általában mindez éhgyomorra történik, hogy még jobban kedvezzek a gyomorfekélynek, mert mindenkinek joga van egyhez).
Úgy esett, hogy tegnap kérdeztem apámat, hogy nem akar-e nekem venni egy vásznat, mert igazán megúsztam neki egy zsák pénzt két napja, így csak jó vagyok nála pár ezer forintra, viszont a vászon nem volt sehol. Felhívom, megvan a vászon, csak nem hozta fel, nem baj, ugorjak le érte és akkor fűnyíróstul feljön. Na, sebaj, most van három, akkor fürdök, felöltözöm, lemegyek.
Természetesen ezt csináltam, azt csináltam, Sue-val lefixáltuk az estét, kávézás, koncert, esatöbbi.
Lett vagy fél hat, mire menetfelszerelésbe vágtam magam, cigarettázva irány a gyógyszertár.
-Tubust és pipettát keresek.
-Bocsásson meg, nem értettem.
-Tubust.
-Mit?
-Tubust. Amibe a kenőcsöt teszik. Tubust. Réz vagy óntubust. Szokott lenni. Vettem már többször.
-Jaaa, hogy tubust.
-Igen, tubust.
-Mekkorát?
-Minél kisebb, annál jobb.
-50g-s van a listán. Az jó?
-Igen, köszönöm.
-És hány darabra lenne szüksége?
-Nyolc-tízre, körülbelül.
Eltűnik, körbenézek, mellettem nappali arckrémet keres valaki, 4000 forintot fizet két tégelyért, megállapítom, hogy soha nem fogok arckrémet venni.
-Tubus sajnos nincs, de felírom, hogy hozzanak, hétfőn késő délutánra lesz. Ráér addig?
-Rá, nem sürgős igazából, csak erre jártam. (Nem esik útba a gyógyszertár, csak ha nagyon akarom.) A hétfő délután mennyire jelent délutánt?
-Négy óra felé. Nyolcig nyitva vagyunk, nem kell sietnie, nem szokták elvinni.
-Rendben, akkor hétfőn jövök érte. Kíváncsi lennék, hogy mennyit használnak fel tubusból rendeltetésszerűen.
-Parancsol?
-Tubus. Mennyit használnak vajon rendeltetése szerint? Krémnek vagy ilyesminek?

-Nem tudom... aki legutóbb vitt, egy hónapja, az azt mondta, hogy kihajtogatja és karkötődíszt csinálnak belőle valami táborban. (Hehe, ez anyám volt.) 
-És pipetta van?
-Micsoda?
-Pipetta. Cseppentő.
-Pipetta. Az van. Hosszút vagy rövidet?
-Rövidet.
-Hány darabot?
-Ötöt. (...) És egy-két hosszút is.
Három doboz, csordultig pipettákkal. Lett három rövidebb (edényből edénybe és festőszerhez), két hosszabb (lenolajhoz és terpentinhez), 445 forint.

-Hejj öregem, nem akarsz értem kiugrani a végállomásra?
-Akar a faszom, de Hajnit kiküldöm érted.
-Kössz, ott vagyok öt perc múlva.
-Oksa, csáááákisfiú.
-Sejj öregem.

Végállomás.
Tekerjek, ne tekerjek, tekerjek ne tekerjek, hol van már az a törtvörös bádogkaszni, bazz, öregem, nem szóltál a Hajninak? Na jó, tekerek. Nem, mégsem, itt van.
-Szia, mi újság?
-Majdnem elfelejtettem kijönni érted, apáddal belefelejtkeztünk a munkába.
-Azért köszönöm, hogy kijöttél.

Tiefenweg.
-Hejj, öregem, látom alakul a műhely, tök jó lesz, már az alaprajzot bevittem, aztán pár nap és megvan. (Pár perc. Ha akarok vele foglalkozni).
-Hú, az tökjó, majd megmutatom Bánhidinek.
-Nincs valami vastag üveglapod?
-Minek az neked?
-Festéket porítani. Basznak normálisan megőrölni és csak vékony üvegem van, az meg félek, hogy elpattan.
-Üveglap... csak kicsi van. De minek üveg?
-Márványlap is jó vagy ilyesmi.
-Márvány az nincs, de ott egy darab gránit. Az nem jó?
-Tökéletes, kössz. (Kicsit földes, A4, ellenben kurva nehéz.) Fűnyíró?
-Azt is fel akarod vinni?
-Azt beszéltük.
-Jatényleg. De most nem tudlak hazadobni.
-Hajni, hozzád nem fér be?
-Szeder van hátul.
-Értem.
-Nem baj, majd kiszedjük és betesszük úgy.
-Jó. Haza tudsz dobni pár perc múlva? Hétre az Oktogonon kéne lennem.
-Mi a faszt csinálsz te az Oktogonon?
-Koncertre megyek.
-Milyen koncert?
-Valami jazz, azt hiszem, hívtak.
-Na jóvan. Mennyi az idő?
-Hat múlt tíz perccel és még haza kell ugranom.
-Akkor menjünk.
-Köszi. (...) Fú, nagyon furcsa ez a szeder.
-Igen. Még éretlen, de már rohad.
-Sok cukor kell majd hozzá. Egy napja itt van a kocsiban, de nem akar érni. (A napon érni szokott, a kocsiban rohadni, de mindegy.)
-Jó lesz az úgy is, csak most már siess vele.

Otthon.
-Apádat nem érdeklik az APEH-es levelek?
-Hajni hozott fel.
-Ja, akkor mindegy. (Anyám utálja Hajnit. Mondjuk tény, hogy nem ártana, ha kezdene magával valamit. Elhiszem, hogy tíz éve volt egy kocsmája, de akkor tíz éve nem csinál semmit?)

Moszkva tér.
-Aggyá' má' egy cigit, tesó!
-Azt hiszem ezt már megbeszéltük.
-De aggyá' má', hallod? Figyejjé', csak egy cigi azt' egy hétig békébenhagylak.
(Menj már anyádba.)
-Ha olyat tudsz mondani, amitől egy életre békén hagysz, akkor azt mondd.
-Ha'? (...) Anyád!

Dohánybolt.
-Szia, egy fehér OCB-t kérnék, rövidet.
-Szia.
(...)
-Hmmm, mi ez a dohány? Ilyet még nem láttam... (Igényes, halványsárga csomagolás, 680 30g, ilyet most nem veszünk.) Na, majd legközelebb. És arany Smoking van? Hosszú.
-Van. 320. Kérsz?
-Igen, kérek egyet.
-440 lesz.
(...)
-Köszi, jó hétvégét, szia.
-Köszi, neked is.

Oktogon.
-Szia Sue, bocsi, hogy késtem.
-Ásemmi.
-Akkor köszönöm. Hogy-s-mint?
-Jól. És te?
-Én is jól. Várunk valamire?
-Tibinek küldtem SMS-t, írta, hogy jön ő is.
-Oké.
(Rágyújtás, beszélgetés, ilyesmi. Burger előtt [Nem börger, hanem burger. Elvégre nem hámbörgör vagy hámbörger, hanem hamburger, by Sue], fagyi 100).
-Együnk egy fagyit?
-Én nem kérek.
-Pedig meleg van.
-Most nincs kedvem fagyizni.
-Hmmm... Ma már ettél?
-Köszi. Amúgy igen.
-Sejtettem a postból.
-Nem volt nehéz kitalálni. Na, bekísérlek.
-Köszi.

Börger (miért nem Burger?) King.
(Sokadszor) -Szia, egy 100 forintos fagyit kérnék.
-Száz forint lesz.

Ismét Oktogon.
Marha meleg van, a fagyit nem bírom úgy nyalni, hogy ne csurogjon mindenhova, kicsit anyázok magamban, közben meghallgatom, hogy hogy lehet vicces dolgokat csinálni, elmesélek Csiga 90-es évek "fiatalok, ha dolgoznának, nem kéne hatan egy cigit szívniuk" - by rendőrbácsi történetét, Tibor telefonál, 8-ra itt is lesz, haha, lesz abból fél kilenc is.
Összefutogatás Hunniásokkal, sziasztok, ti is oda jöttök? Mi is. Akkor ott találkozunk.
Megjelenik PDL.
-Kémeim jelentették, hogy itt állsz.
-Nem nehéz kiszúrni. :-)
-Fussunk össze valamikor.
-Vagyok a jövő héten.
-Oké.
-Utólag is boldog születésnapot.
-Köszönöm.

Hely (Cafe Báró, először Cafe Bár-nak néztem)
Jó kis koncert, jó kávé, gondolkodás.
Onfly fűzés SPI-vel, nem lesz az egyszerű, fakk. Okosan kell megoldani, hogy ne legyen baj. Talán ha... nem, nem jó... és ha... nem, az sem... ja, akkor úgy. Igen, úgy reméljük működni fog.
Hú. Kéne egy C/C++ kódszínező. PHP-ban meg lehetne írni egy nap alatt. Tök komoly dolgokat lehetne vele csinálni, linkelni az include-okat, kikeresni a felületeket, kódot formázni, ilyesmi. Egész jó ötlet, jegyezzük meg. Szerkesztő nem kell.
A zene csodálatos dolog, még akkor is, ha a hangosítás szar és a basszus nem hogy az éneket, de még a gitárt is elnyomja.

Értem, ezért volt ekkora a basszus, mert most funkyt kezdtek el játszani.
Mindenki egyetért, átmegyünk a Tündérgyárba.

Tündérgyár
Valami forma Cseh Tamást játszik. Nem rossz, csak olyan kedvetlen, hogy majdnem elalszik a "pálinkát mérnek-e már" sornál.
Kimegyünk, beszélgetünk egy keveset, Krampi is megjelenik, öt perc múlva lelép, én még húzom 15 percig aztán byebye, jó szórakozást, én megyek haza, fáradt vagyok.

Blaha
Te, az ott nem egy villám volt? Hmmm, lehet, hogy csak fényképeztek.

Nyugati, telefon, anyám.
-Szia, itt ítéletidő van, villámlik, minden, a fűnyírót letakartam, de nem biztos, hogy túléli az éjszakát.
-Annyi baj legyen. Gépemet kihúzód és lekapcsolod?
-Persze. Hogy kell?
(Kis technikai magyarázat, de a mailjeit már meg tudja egyedül nézni.)
-Na, elsötétült a kép.
-Köszi. Apámét is kilövöd?
-Persze.
-Na jó éjszakát.
-Óvatosan hazafelé.
-Igyekszem.

Moszkva
Iszonyú vihar, pavilon háta hiányzik, 40 ember, ilyesmi. Élmény.
Néhány narkós (vagy csak szimplán nagyonrészeg-nagyonhülye kombó) próbál letarhálni cigarettával, elküldöm őket, hogy tekerem.
-Bármilyen orkánban megtekerem. (Azt megnézném bazz, amikor te ebben tekerni fogsz. Az esőcseppek párhuzamosak az aszfalttal.)
-Majd ennek a végét odaadom.
-Én azt a barátnőmnek szoktam. (Nagy röhögés hátulról.)
(Jajjdeszeretlek.)
Busz jön, áll be, egyik gyökér nekiugrik fejjel, koppan. Ugorhattál volna elé is, csak akkor áznék még egy órát, bár lehet, hogy megérné. Vezető furcsán néz, kiszáll a rekeszből, amikor meglátja a 10 fős társaságot, inkább gyorsan vissza.

Keszi
Alig esik, szépen hazaérek, anyám még lejön, elküldöm aludni, jóéjt.
Bedobom a három verset, amin hazafelé gondolkodtam, majd megírom a napomat, mert élveztem.
Remélem ti is élveztétek.