Megélések és cselekvések

Tegnap este porrá lett benne minden, amiben hittem.
Elhittem, hogy érzek, elhittem, hogy tudok, elhittem, hogy élek.

Rádöbbentem, hogy semmi vagyok. Nem érzek, nem tudok és nem élek.
Ez a rádöbbenés egy pillanat alatt rombolta le bennem az elmúlt évek ködből és porból épített várait - jól tette.

Elvesztettem valami értékeset, de nyertem olyas valamit, amit talán egyébként nem nyerhettem volna. Egy pillanatra tisztán láttam és ez az egyetlen pillanatnyi tisztán látás is már hatalmas dolog.

Rájöttem, hogy miben töltöttem az elmúlt éveimet. Rájöttem, hogy mit kell megtanulnom. Célokat tűztem ki magam elé, nagy célokat, melyeket be szeretnék teljesíteni. Talán elérhetetlenek, talán nem, nem tudom, de törni fogok rájuk.

 - Meg kell tanulnom hinni.
 - Meg kell tanulnom remélni.
 - Meg kell tanulnom szeretni.

Nem a szavakat, azokat inkább kidobom a kukába; végre, életemben először felnőttként, felelősséggel lenni mindenért, amit teszek és emelt fővel fogadni minden következményt.
Nehéz lesz, majdnem lehetetlen, de ahhoz, hogy megváltást reméljek, magamat kell megváltanom.

Tegnap sírni akartam. Azóta nem sírtam, hogy apám öngyilkos akart lenni. Le akartam tenni a fejemet az asztalra és zokogni.
Meg akartam verni apámat. Megígértem neki, hogy megteszem.
Nem lett volna jó.
Aztán azon töprengtem, hogy csak közlöm vele, hogy nem az apám.
Nem lett volna jó.
Hazafelé a buszon megfogalmazódott bennem, hogy meg fogom kérni apámat, hogy beszéljünk. Menjünk el valahova egy hétvégére és beszéljünk. Beszéljünk át mindent.

Miután öngyilkos akart lenni, gyűlölnöm kellett volna, de nem akartam, ezért inkább közönnyel fordultam felé. Azóta minden érzésemet a közöny váltotta fel. Tegnap otthon voltam, édesanyám megölelt; én egy idegent láttam.

Át akarom beszélni apámmal. Át akarok vele beszélni mindent.

Egy korábbi bejegyzésemben kérdeztem, hogy bízni fog-e még bennem valaha valaki.
Ezt nem kérdezem meg, mert mindig lesznek új emberek akik még nem ismernek.
Azt kérdezem meg, hogy bízni fogok-e még magamban valaha.

Kérem a jégcsákányomat.