A kis hercegnő

Kedvesem!

Az éjjel oly sok dologról beszéltünk, oly sok kérdést tettünk fel egymásnak, hogy egy igen-fontos kimaradt: írhatok-e Önnek levelet. Tudom; ha megkérdezném, mosolyogna s igent intene, ám mégis úgy láttam jónak, ha levelemet ezen csatorna segítségével juttatom el Önnek. Ne féljen a teljes publikusságtól; a megtörtént események a múltunk darabkái; arra valók, hogy elmerengjünk rajtuk, megfejtsük őket, okuljunk belőlük; nem pedig hogy felhánytorgassuk őket. Ha mégis úgy gondolja, hogy nem kívánja, hogy bárki, aki ismeri e helyet, olvashassa ezt a levelet, szóljon s intézkedem.
Tudja, amikor tisztáztuk helyzetünket, azt vártam magamtól, hogy megbántottságot, félelemet, haragot és szomorúságot - elhagyatottságot - fogok érezni, ám megleptem saját magamat; örömet éreztem s érzek. Arra számítottam, hogy érzéseim az édességétől megfosztott kisgyermek érzéseivel fognak vetekedni; ám ehelyett inkább valami olyasmit érzek, mint mikor a tanítvány - lopva - a mester legtitkosabb tanításainak mélyére lát s azt megérti, legalábbis megérteni gondolja. Volt olyan szerencsém, hogy beleláttam az Életbe; abba, amibe megunás és megszokás nélkül lehet - határokat nem nézve - időt és akaratot tenni - ezt magamban értem el, ám mégsem magamtól; a magból önmagában keletkezik az élet, mégis szüksége van a vízre s földre, s a későbbi fejlődéshez a napfényre. Így kacsintottam ki én is a csont-héjamból s tudtam meg, hogy van élet - s ott van Élet.
Az utaknak lehetősége a szétválás és az össze-találkozás; ez a Természet rendje; nem lehet ellene törni semmiképp. Nem bánkódom; nincs miért bánkódnom; nem vesztettem semmit.
Tudja - hisz mondtam már - ha két ember egy-ösvényre lép és felismeri a másikat, onnantól nincs elválás; nincs olyan fondorlat és nincs olyan vihar, ami két, összekulcsolt kezet egymástól szét-szakíthat. Tudom, hogy most más lesz az ösvényünk; akarom, hogy más legyen; a leckéket sorra kell tanulni.
Ám érzem, hogy ez az állapot nem végleges, útjaink még keresztezik egymást. Örülök Önnek, hogy van, örülök Önnek, hogy örül, örülök Önnek, hogy él.
Szóljon, mikor ismét az én kezemet kívánja fogni ebben a világban is. Éljen s érezze jól magát. Vannak világok, hol annyi kezet foghatunk mindnek örömet szerezve, amennyit csak kívánunk; ebben a világban e kezek száma csupán egy. Ne féljen attól, hogy elveszít valamit; ha mindent elveszít, Öné lesz a mindenség. Ne féljen elereszteni senki kezét; a kezek sötétben is újra összefonódnak.
Kérem engedje meg, hogy írjak Önnek, mikor eszembe jut. Leírhassam gondolataimat, érzéseimet, élményeimet. Írjon időnként Ön is nekem; bármit, miről úgy gondolja, hogy leírni érdemes.

Maradok híve:
Az (A)-Ki

Ui.: Hét hajszálat hagyott. Darabra sok, tincsnek kevés. Azért örülök, hogy a többit elvitte.