Macskakő és eső

Hűvös nap volt tegnap, esett is, de nem volt semmi meleg ruhám Keszin, egy zöld szmokingot találtam, hát annyi baj legyen.
Nagyjából már száraz volt minden, a tér sarkán ültem és dohányoztam, befutott a busz, később mondta hogy St. Patrick's Day feelingű voltam (amiről úgyis lemaradtunk). Elmentünk... hát persze, hova máshova, az elmúlt egy hetemet ott éltem le. :)
Elmondtam neki, hogy én mit érzek, nem szólt semmit. Megértettem, hogy mit jelentenek szavak mögötti értelmek és érzelmek.
Legközelebb "nem szólok semmit, azzal úgyis elmondok mindent".
Aztán séta a várban, addigra kisütött a nap is, kicsit meleg lett, de szeles. Sétáltunk, beszélgettünk, kiültünk perspektívát-bambulni a várfalra, ilyesmi. Dohányoztunk, beszélgettünk, naplementét néztünk. Kezdett hűvös lenni, elindultunk lefelé; megkérdeztem, megnézzük-e a kedvenc házamat, mondta, hogy igen. Elindultunk arrafelé, de út közben találtunk egy kis helyet, ami kedvesnek tűnt - beültünk, ő fröccsözött, én kávéztam. Mondta a pultos srác, hogy lesz egy legénybúcsú, szóval lehet hogy majd mennünk kell - aztán végül mi maradtunk legtovább. Ittam, fehér fröccsöt, furcsa volt eldobni a kontrollt - nem szoktam ilyet csinálni.
Aztán kijöttünk Keszire, kiscicáztunk, aludtunk egy nagyot, csináltam neki kávét, beszélgettünk, dohányoztunk, végül hazament. Nekem pedig eszembe jutottál...

Bereményi Géza verse: Eszembe jutottál

Elveszett pénz és eltévesztett,
Rosszkor kiejtett szó, a nem talált kulcsok,
Eszembe jutottál.

Botlás a járdán, hazugság,
Idétlen képek és az eső,
Amikor futni kell mert bassza meg
Nem hoztam magammal kabátot.
Eszembe jutottál.

Papírra írt, aztán kihúzott
Szavakban is ott van a baj, hogy
Eszembe jutottál.

Na és az éjjel, amikor fölkelnék,
De a takaró súlyos, nem enged,
Minden félbetörik,
És arra ébredni, hogy álmomban nevettem,
És nem emlékezni, hogy miért is nevettem,
Eszembe jutottál.

Esőkabát nélkül esőben
Megázni és káromkodni,
Bassza meg ez maradt belőled.
A tévesztések, járdai botlások,
Elveszett kulcsok, esőbeli futások,
Hogy megint nem hoztam
Magammal kabátot,
Eszembe jutottál.

Elveszett pénzem vagy, elvesztett kulcsom vagy,
Rosszkor kiejtett és sértő rossz szavam vagy.
Valami helyett most
Már megint, már megint
Eszembe jutottál.

Egy óriás kezében játék,
Ez vagyok én, hajlít és tördel,
Szétszakít, játszik.
Szétszakít, játszik.

Esték

Most mondjam, hogy a tegnapi napot ismét Buksival toltuk végig?
Szakdolgozat-nyomtatás után futottunk össze, hogy utána feljöjjön, utána lemenjünk, aztán azt este legnagyobb részében közösen gitározzunk/beszélgessünk (amit persze már megint megkaptam K-tól... :) )
Elég gondolkodósan telnek az estéim - mondjuk egy jelentős része átcsúszik éjszakába, de akkor csak több időm van gondolkodni - annyi mindent végig lehet gondolni, de annyira nem visz előre semmit.
Megittam fél üveg bort, de még csak meg sem éreztem, azon kívül, hogy most innék egy jó pohár vizet. Tudjátok, a tűz egy nagyon furcsa dolog, órákig lehet bámulni és merengni rajta.
Kíváncsi vagyok, mit hoz a mai nap. Addig zenehallgatás.

Vigyázz magadra!

Tegnap Kaszásdűlő megállónál volt dolgom Tamásékkal. Számtalanszor jártam arra az elmúlt években, de soha nem álltam meg.
Aztán az aluljáróban hirtelen kértem tőlük pár percet. Kisétáltam középen, odamentem a gesztenyefához, megsimogattam a törött márványtáblát, K. Z. és azt mondtam: "Vigyázz magadra!".
Lassan elsétáltam, ők nem kérdeztek, én nem mondtam semmit.

Tavasz és nadrágtartó

Na, az úgy van, hogy ma leégtem (csak egy picit :) ). Öt éve nem voltam napon, mit várok. De vicces :)

A másik, hogy jöttem hazafelé és egyszer-csak felnevettem. Elég rendesen.
Egyszerű: mondta, hogy ő öveket szokott ajándékozni.
Erre most kapott egy nadrágtartót...

Fideath meg más

Bementem ma a suliba, érdemes volt, mert egy órára mindenki lelépett, úgyhogy holnap hatkor kelek.
Ám mégis érdemes volt, mert utána felhívtam Buksit, hogy nincs/nem jön-e a városba, azt mondta, hogy egy óra múlva a Moszkván, mondom jó, sétálok egyet. Végigmentem a Királyhágó téren, a tetején van egy Fidesz székház, rajta egy "Köszönjük" tábla, a mellett pedig valaki végiglocsolta a falat vörös zománcfestékkel. Jót röhögtem.
Na, mentem tovább, a Turulszoborra majdnem felmásztam, aztán mégsem, csak álltam a napfényben és semmit-tettem. Lejjebb, a Déli pályaudvar felé láttam egy könyvesbolt kirakatában egy könyvet, itt egy link, a borító tőlem már 10/10 pontot kapott (meg akarom venni, hogy rögtön el is ajándékozzam [na jó, talán elolvasom :)]).
Na, séta tovább, Moszkva tér. Leültem, elvoltam, amikor rájöttem valamire.
Azt mondtam vasárnap, hogy "de minden rezdüléssel valami másra várva", pedig azt kellett volna mondanom: "de minden rezdüléssel valamit máshogy várva". Nem a politikai korrektség nevében, hanem azért, mert ezt akartam kifejezni vele.
Na, összefutottunk Buksival és megtaláltuk az új-kedvenc helyünket. Azóta nincs helyünk a Várban, mióta az Alkoholos Filcet elszarták. De most! Há-há! (csend-hatásszünet)
Szóval ha egy kicsit tovább sétálsz, van ott egy bolt. Illetve volt. Illetve még mindig ott van, csakhogy... szóval megyünk és nézzük, hogy milyen jó kis hely fog itt nyílni, vagy mi ez, vagy legalábbis mi a fasz van. Pató Pál úr - kávézó és bolt. WTF?
Bemegyünk. Furcsán nézünk. Odamegyek a pénztáros csajhoz, miszerint két kérdésem lenne: az a rész tényleg egy kávézó-e? Igen. És dohányzó? Igen. Odafordulok Buksihoz, nyertünk.
Beülünk, az egész olyan, mintha otthon lennél, fotelek, puffok, könyvek, kabátok, szekrények, amit akarsz, 150 forint és jó a kávé, hát fasza.
Na, aztán elég sokat beszélgettünk, elmondtam neki az elmúlt napok eseményeit, igazat adott abban, ami történt, adott egy kis bátorságot, mutatott néhány dolgot.
- És vajon az, hogy írtam azt a dalt... az szeretetből vagy ragaszkodásból született?
- Ragaszkodásból. Az nem szeretet, de fontos.
Talán ez a két mondat volt a legfontosabb.
Aztán elindultunk, ment az egyik csoporttársa kórusizéjére egyik csoporttársával, elkísértem. Hát eléggé megérte. Baromi sokat vártunk arra, hogy bejussunk, utána összesen négy kórusmű hangzott el, de eléggé kurvajó volt. Sosem hittem volna, hogy ilyet lehet. Hidegrázós. Teljesen statik népdalok, ilyesmi, na de hogy... amikor 30-40 lány énekel egyszerre, kiváló karmesterrel, az egy igen érdekes élmény.

Elhatároztam, hogy színházba és komolyzenei koncertekre fogok járni. De lehet, hogy csak hülye vagyok.

Gomez: See the World.

Megélések és cselekvések

Tegnap este porrá lett benne minden, amiben hittem.
Elhittem, hogy érzek, elhittem, hogy tudok, elhittem, hogy élek.

Rádöbbentem, hogy semmi vagyok. Nem érzek, nem tudok és nem élek.
Ez a rádöbbenés egy pillanat alatt rombolta le bennem az elmúlt évek ködből és porból épített várait - jól tette.

Elvesztettem valami értékeset, de nyertem olyas valamit, amit talán egyébként nem nyerhettem volna. Egy pillanatra tisztán láttam és ez az egyetlen pillanatnyi tisztán látás is már hatalmas dolog.

Rájöttem, hogy miben töltöttem az elmúlt éveimet. Rájöttem, hogy mit kell megtanulnom. Célokat tűztem ki magam elé, nagy célokat, melyeket be szeretnék teljesíteni. Talán elérhetetlenek, talán nem, nem tudom, de törni fogok rájuk.

 - Meg kell tanulnom hinni.
 - Meg kell tanulnom remélni.
 - Meg kell tanulnom szeretni.

Nem a szavakat, azokat inkább kidobom a kukába; végre, életemben először felnőttként, felelősséggel lenni mindenért, amit teszek és emelt fővel fogadni minden következményt.
Nehéz lesz, majdnem lehetetlen, de ahhoz, hogy megváltást reméljek, magamat kell megváltanom.

Tegnap sírni akartam. Azóta nem sírtam, hogy apám öngyilkos akart lenni. Le akartam tenni a fejemet az asztalra és zokogni.
Meg akartam verni apámat. Megígértem neki, hogy megteszem.
Nem lett volna jó.
Aztán azon töprengtem, hogy csak közlöm vele, hogy nem az apám.
Nem lett volna jó.
Hazafelé a buszon megfogalmazódott bennem, hogy meg fogom kérni apámat, hogy beszéljünk. Menjünk el valahova egy hétvégére és beszéljünk. Beszéljünk át mindent.

Miután öngyilkos akart lenni, gyűlölnöm kellett volna, de nem akartam, ezért inkább közönnyel fordultam felé. Azóta minden érzésemet a közöny váltotta fel. Tegnap otthon voltam, édesanyám megölelt; én egy idegent láttam.

Át akarom beszélni apámmal. Át akarok vele beszélni mindent.

Egy korábbi bejegyzésemben kérdeztem, hogy bízni fog-e még bennem valaha valaki.
Ezt nem kérdezem meg, mert mindig lesznek új emberek akik még nem ismernek.
Azt kérdezem meg, hogy bízni fogok-e még magamban valaha.

Kérem a jégcsákányomat.

A kis hercegnő

Kedvesem!

Az éjjel oly sok dologról beszéltünk, oly sok kérdést tettünk fel egymásnak, hogy egy igen-fontos kimaradt: írhatok-e Önnek levelet. Tudom; ha megkérdezném, mosolyogna s igent intene, ám mégis úgy láttam jónak, ha levelemet ezen csatorna segítségével juttatom el Önnek. Ne féljen a teljes publikusságtól; a megtörtént események a múltunk darabkái; arra valók, hogy elmerengjünk rajtuk, megfejtsük őket, okuljunk belőlük; nem pedig hogy felhánytorgassuk őket. Ha mégis úgy gondolja, hogy nem kívánja, hogy bárki, aki ismeri e helyet, olvashassa ezt a levelet, szóljon s intézkedem.
Tudja, amikor tisztáztuk helyzetünket, azt vártam magamtól, hogy megbántottságot, félelemet, haragot és szomorúságot - elhagyatottságot - fogok érezni, ám megleptem saját magamat; örömet éreztem s érzek. Arra számítottam, hogy érzéseim az édességétől megfosztott kisgyermek érzéseivel fognak vetekedni; ám ehelyett inkább valami olyasmit érzek, mint mikor a tanítvány - lopva - a mester legtitkosabb tanításainak mélyére lát s azt megérti, legalábbis megérteni gondolja. Volt olyan szerencsém, hogy beleláttam az Életbe; abba, amibe megunás és megszokás nélkül lehet - határokat nem nézve - időt és akaratot tenni - ezt magamban értem el, ám mégsem magamtól; a magból önmagában keletkezik az élet, mégis szüksége van a vízre s földre, s a későbbi fejlődéshez a napfényre. Így kacsintottam ki én is a csont-héjamból s tudtam meg, hogy van élet - s ott van Élet.
Az utaknak lehetősége a szétválás és az össze-találkozás; ez a Természet rendje; nem lehet ellene törni semmiképp. Nem bánkódom; nincs miért bánkódnom; nem vesztettem semmit.
Tudja - hisz mondtam már - ha két ember egy-ösvényre lép és felismeri a másikat, onnantól nincs elválás; nincs olyan fondorlat és nincs olyan vihar, ami két, összekulcsolt kezet egymástól szét-szakíthat. Tudom, hogy most más lesz az ösvényünk; akarom, hogy más legyen; a leckéket sorra kell tanulni.
Ám érzem, hogy ez az állapot nem végleges, útjaink még keresztezik egymást. Örülök Önnek, hogy van, örülök Önnek, hogy örül, örülök Önnek, hogy él.
Szóljon, mikor ismét az én kezemet kívánja fogni ebben a világban is. Éljen s érezze jól magát. Vannak világok, hol annyi kezet foghatunk mindnek örömet szerezve, amennyit csak kívánunk; ebben a világban e kezek száma csupán egy. Ne féljen attól, hogy elveszít valamit; ha mindent elveszít, Öné lesz a mindenség. Ne féljen elereszteni senki kezét; a kezek sötétben is újra összefonódnak.
Kérem engedje meg, hogy írjak Önnek, mikor eszembe jut. Leírhassam gondolataimat, érzéseimet, élményeimet. Írjon időnként Ön is nekem; bármit, miről úgy gondolja, hogy leírni érdemes.

Maradok híve:
Az (A)-Ki

Ui.: Hét hajszálat hagyott. Darabra sok, tincsnek kevés. Azért örülök, hogy a többit elvitte.