Napok romjai

Olvassátok el a könyvet, «A főkomornyik szabadsága» címmel.

A tegnapi napomról és az azt övező eseményekről szeretnék beszélni.
Úgy alakul, hogy elköltözöm otthonról. Az egész még pár éve indult, amikor elkezdett - nem hiszem, hogy beforrni, de valami ilyesmit tenni - a fejem lágya.
Költözzünk el otthonról. Ahhoz kell pénz, kell egy hely. Nos, mostanra realizálódott egy ilyesmi. Először hívtak Angyalkáék, egy baráti társaság, nem rossz, nem rossz, de szeptember 1-ig nem lett rá pénzem, de közben már ott voltak Tamásék, hogy mennének négyen, menjek velük. És igen. Öten megyünk a XX. kerületbe, az Erzsébet térre. Könyvet írunk és esőt iszunk.
A napokban letettük a foglalót, megcsináltunk mindent, ami kell, 1-től ott fogunk lakni.

Hogyan mondjam el édesanyámnak? Már egy ideje pedzegetem neki, de sosem komolyan, a realitás hiányában. Ám most valósággá vált.
Tegnap találtam rá alkalmat. Kimentem a teraszra rágyújtani és megkérdeztem, hogy ráér-e egy percre.
Nem is én beszéltem, hanem a tudattalanom, mire az «első szekrény» is észbe kapott, már el is mondtam mindent. Nem akadt ki, nem esett kétségbe, megnyíltunk egymásnak. Azt mondta, sajnálja, hogy soha nem volt rám ideje. Azt mondtam neki, hogyha visszamehetnénk húsz évet és választhatnék magamnak édesanyát, akkor is őt választanám.
Kérdezte, hogy miért költözöm el. Azért, mert a világ elfordult a valóságtól, az ál-szépség és a pénz irányába, de mi könyvet fogunk írni, hogy az a néhány ember, aki képes még a valódi szép befogadására és a valóságba-ébredésre, megtehesse ezt.
- De azért majd nézz haza időnként.
- Ne aggódj, nem tűnök el.
- Vasárnaponként várlak ebédre.
- Tekintsem meghívásnak?
- Vedd annak.
Szeretem édesanyámat. Megszült, felnevelt, etetett, mosott rám, takarított utánam, ápolt, ha beteg voltam, megbeszéltük, ha összetörték a szívemet, mindig volt egy jó szava hozzám, ha kellett. Akkor volt ott, amikor segítségre volt szükségem. Éveket áldozott rám az életéből.
Jó pár évvel ezelőtt nagybátyám jóvoltából kijutottunk Görögországba, a Thessaloniki félsziget egyik kis csücskére, Sarti-ba. Gyönyörű hét volt.
Hazafelé édesanyám sírva fakadt. Mi a baj? Nem tudom, hogy látom-e még a tengert. Ígérem, ha nagy leszek, elviszlek a tengerre. Köszönöm.
Tegnap mondtam neki, hogy a tengert még nem felejtettem el, remélem ő is úgy készült. Erre sírva fakadt. Erre én is sírva fakadtam. Ott álltunk a teraszon és egymást ölelve zokogtunk.

Szeretem édesanyámat.
Köszönöm.

Álom

Nagyon ritkán emlékszem az álmaimra.
Ma egy ilyen nap van.

A Balatonon voltunk lent, mindenképpen baráti társaság, aminek egy-két tagját ismertem csak.
Egy piros padon ültünk, először talán többen, végül ketten maradtunk.
Voltak valami kiscicák is, de ez nagyon ködös. Talán ott volt az egyik unokatestvérem is.
Volt a háttérben egy fa, azt hiszem fűz, de ködbe veszik, ha nagyon megerőltetem magam, az út apró, sárga gömbkavicsos volt betonszegéllyel, a túloldalon kissé leszakadt és egy alacsony házba esett be, ám ez lehet, hogy csak éber fantáziám szüleménye; a házban biztos vagyok, csak a helyzetében nem.

Hosszú, szőkésbarna haja volt, szinte biztos, hogy piros kabátban, ami az álomköd miatt vérszínnek tűnt.
Időnként mindketten lementünk a házba, a célra nem emlékszem, jellemzően felváltva, út nem volt soha, csak a két állapot, piros pad, fehér pince kis ablakokkal, üres szoba.
Talán a harmadik esetben volt, hogy ketten maradtunk. Megöleltük egymást (bár ebben nem vagyok biztos), aztán az ölembe ült vagy én ültem az ő ölébe - álomban mindent lehet.

Álmomban találkoztam egy lánnyal, aki azt mondta, jól csókolok --
épp válaszolni akartam neki, amikor felébredtem.
Azt akartam neki válaszolni, hogy ő is, de valójában ezt nem tudom, mert álmodtam.

Wörk and gitár and evriszing.

Munka. Pontos definíciója: Amit nem csinálok szívesen.
/Karinthy/

Szeretem csinálni a saját hülyeségeimet, munkaként is felfoghatnám, de így viccesebb.
Most épp a világ egyik legbetegebb programozási nyelvének fordítóján dolgozom. Kéne hozzá egy céleszköz, úgy lenne igazán vicces.
BrainFuck. Agyfasz. Az.
Egy tömb, egy mutató, nyolc művelet. A hülye is érti, a zseni sem tud rajta programot írni. Az élet szép, éljetek ti is.

Ha kész a kód, publikálom. Tetszőleges C fordítóval működni fog, rábízom a fordítást, mert lusta vagyok valódi fordítót írni hozzá, bár az sem lenne egy hosszú művelet, de a hordozhatóságot elveszteném. Lehet, hogy egyszer megírom normálisan Linuxra. Milyen jól is nézne ki: gcc-bf. Hehe.

Kaptam kb. egy hete egy kölcsön-gitárt. Csináltam belőle DADGAD hangolást, hihetetlen szép hangja van, nagyon dallamos. Szétszedi a kezemet, cserébe én szétszedem őt, mindketten a legjobbat hozzuk, bár ez az én részemről vajmi kevés. Lehet, hogy mégis fogok zenélni gitárral is? Meglátjuk.

Szeretés vagyon.
Ha szeretsz és szeretnek, mindened megvan, amire szükséged lehet.
A szeretés vagyon.