Úgy adódott, hogy reggel hétkor indultam el Gazdagrétről. Északra kellett tartanom, szóval ha a Napot a jobbomon tudom, nagy baj nem lehet. Jó kis séta volt.
Először csak mentem neki a hegynek, mászás-mászás-mászás-mászás-mászás. Soha többet nem indulok neki víz nélkül sétának. Azt mondtam magamnak, hogy a hegy tetején lesz egy bolt, ahol majd jól veszek valami innivalót, de jó lesz, pedig tudtam, hogy nincs ott semmi. Aztán mentem, mentem és mentem. És egyszer-csak ismerős környék. Hmmm, hol is vagyok...? Ja, hogy ez a Normafa. Hehe. Akkor már tudom, hogy hol vagyok. Találtam egy nyitva lévő boltot, vettem valami innivalót, mentem tovább. Jé, János-hegy. A kilátóig nem mentem fel, inkább Keszi felé vettem az irányt, szépen lesétáltam a hegyről, közben szépen kijózanodtam, leértem apámhoz.
Nem tévedtem el, nem lett semmi bajom, elkezdtem apámnak segíteni... és tíz perc múlva sikerült egy tartóoszlopot magamra rántani, épp az Achilles-inamra. Jeeeej. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése